Igen, nekem megvan, bibibííí! Mindjárt le is írom mi a véleményem róla. Közben pedig nem titkoltan az a célom, hogy kiderítsem: van-e még rajtam kívül ember az országban, aki olvassa/olvasta, és ha esetleg netalántán lenne, akkor neki mi a benyomása róla.

Mert őszinte leszek: nekem csalódást okozott. Olvastam már krimit angolul, és bár egy regényhez sokkal nagyobb szókincs kell, mint egy sorozathoz, mégsem ez a legnagyobb gond vele. Hanem a mesterkéltség. Igen, tudom, hogy ez leginkább egy hosszúra sikerült promóciós anyag a sorozathoz, de azért ilyen sok pénzért (kőkemény $7.38 az Amazonon, ami mai árfolyamon ~1550 magyar pínzegység (igaz, ez ponyva kiadás) – /sarcasm OFF) mégis olvashatót várna az ember.

 

Noha a teljességhez hozzá tartozik, hogy alig harmadánál-negyedénél tartok, de eddig olyan… mű íze van az egésznek. Egyrészt ugye a szereplők a sorozatbeliek megfelelői – csak a nevek mások (viszont pont ez meg még idegesítő is), és így lépten-nyomon próbálom összehasonlítani a látottakkal, másrészt maga a történet sem igazán lebilincselő.

Nagyjából ezek miatt nem sikerült még most sem a végére érnem, sőt, igazából nem is nagyon érzek kedvet a folytatásához… De majd talán egyszer.

Nah, vélemények?

Advertisements