Itt még tetszett az epizód. Igen, ez az 1. perc.

Nem szoktam ilyet csinálni, de a mostani epizód totálra kiakasztott. És ha már egyszer az embernek van egy blogja, el is sírom a bánatom. Előre szólok, gyakorlatilag az egész részt elspoilerezem, szóval aki csak felirattal nézi, az MOST NE nézzen a Tovább mögé.

Aki ugye követ Twitteren, az nagyjából 5 órája már olvashatta a cenzúrázatlan reakciómat: ITT, meg ITT, meg ITT, meg ITT és végül ITT. Időrendben linkeltem, asszem nyomon lehet követni rajta a hangulatváltozást. Na lássuk mi is ami nem tetszik.

Ahogy a címben is írtam, a fő jelszó a > NE gondolkozz <. Ezt ismerjük ugye már sok helyről, általában minden sorozatnál szokott ilyesmi lenni. Vannak dolgok, amit fel kell áldozni, hogy a végeredmény kicsit élvezhetőbb és/vagy emészthetőbb és/vagy látványosabb legyen. Ezzel nincs is gond, amíg ezek nem tűnnek fel nagyon. Viszont ezek már kicsit feltűnőbbek. Legalábbis én úgy érzem. Na lássuk akkor tételesen.

  • A Fény Nővérei egy kántáló arab-nők-pirosban csoportosulás. Mivel a fátyol is ugye elősegíti a kilátást, ezért folyamatosan viselniük kell. Nem kellene azért túlmisztifikálni a dolgot, ők gyakorlatias népség, minek a színpadias megjelenés?? (Főleg, mivel általában azért a varázslók nem igazán adnak a külcsínre.)
  • A próféciák csak úgy gondolnak egyet és belevésik magukat egy kijelölt szoba falába. És persze mindenki egyből el is tudja olvasni, hovatovább értelmezni is képesek. Ahogy néztem, a szobában nagyjából 20 prófécia el is fér, ha tényleg évszázada nem jelent meg új, akkor régen sem volt valami nagy bőség. Ehhez képest persze mégis mindenki kapásból olvassa és értelmezi.
  • Minden részben legalább 10-15-20 rossz arc letámadja az éppen aktuális csapatot, csúnyán ordítozva és fegyvert lóbálva rohannak a jobb esetben 4 ember felé, akik közül kettőnél még értelmes hosszúkard sincs. Természetesen annyi agya senkinek nincs, hogy legyen 5 íjász a csapatban, és kb. zéró idő alatt tűpárnává változtassanak mindenkit. Vagy hogy a változatosság kedvéért egyszer lesből támadjanak…
  • Na, vissza Csodaföldére. Mert a Prelátus bizony nemcsak sejti, hogy vannak Sötétség Nővérei, hanem a gyertyák még azt is megmutatják, hányan. Természetesen azonban ezek a gyertyák nincsenek névcímkével ellátva, nehogy kapásból tudni lehessen ki van Darth Vader oldalán. Kérdem én, ha csak úgy valakié a gyertya, akkor honnan tudja az, hogy Fény vagy Sötétség?
  • A Nővérek fegyvereit valahol Mordor sötét bugyraiban gyártották, mert nem elég, hogy kinyithatóak dobócsillaggá, hajíthatóak dobócsillagként, szúrhatnak vele tőrként, ha a Hanjukat használják még ölhetnek is vele, ráadásul a másik Hanját is elszívhatják! Hát ez mekkora királyság már?
  • KicsiRicsi önként fogja magát, és odaadja a Hanját valakinek, aki a gonoszt szolgálja. “Gyere, lécci herélj már ki! Tudom, hogy te vagy az ellenség, de nekem most tényleg mehetnékem van.” Csak úgy süt belőle a logika. Aztán persze hagyjuk ott a többi Nővér között, hiszen úgyis csak pár szövetségese van, aki majd kiszabadítja…
  • Azt a Hant, amit máshol ugye Tehetségnek hívnak, és aminek elvesztése után Zedd olyan volt, mint akin átment három déli busz. De KicsiRicsi, akinek ennél sokkal erősebb Hanja van, szipi-szupi módon csak úgy kiszáll belőle, mintha ott sem lenne. Wonderful!
  • Annalina persze nem tudná megállítani ezt a töketlent, mondjuk kiküldeni két Nővért és elfogatni… inkább szépen csendben elfogadja, hogy a hülyegyerek keresztülhúzta az elmúlt 200 év terveit.
  • És vissza a másik csapatnyi borzadájhoz: ha az iránytű csak az IGAZ Keresőnek mutatja csak az utat, akkor most miért mutat Ricsi irányába? Jó, lehet ezt később még megmagyarázzák, de ne legyen már Kereső meg Keresőbb…

Nem tudom egy könyvet nem ismerő egyént ezek mennyire zavarnak, de én most konkrétan falra tudnék mászni. Ez így nagyon borzalmas volt, pedig én aztán pont az a típus vagyok aki kikapcsolja az agyát és élvezi a showt, de ez így borzalmas volt. Azért ennyire ne szálljunk már fel a valóság talajáról, ha kérhetem.

De hogy valami jóval fejezzem be az egészet:

Ezt szerintem nem kell magyarázni.